A lovaglás lapja

Átfogó útmutató a lovak és pónik lovaglásához

A lovak fő kommunikációs formája a testbeszéd. A jelek széles skáláját használják, amelyeket minden ló pontosan ért. A testmozdulatok megértésének képessége náluk rendkívül fejlett, sokkal jobb mint az emberé. Ez teszi őket alkalmassá arra, hogy csordában együtt élve elkerüljék a ragadozókat, és észrevegyék a lovasok finom testhelyzet-változtatásait, amelyekkel irányítják őket.

Ha lovagolunk vagy lovakkal foglalkozunk, meg kell értenünk, mit akarnak nekünk mondani az állatok, hogy tudjunk rá reagálni, és megelőzzük a lehetséges sérüléseket és baleseteket.

big_0004022840.jpg

Rúgás

A rúgós lovat nem kedveljük, pedig a rúgás a lovak egyik fő védekezési módszere.A rúgni készülő ló többféleképpen jelez: fülét hátracsapja és farát felénk fordítja. A lovak hátsó lábaikkal, melyek nagyon erősek, messzire elérnek; a két hátsó lábbal végrehajtott rúgás rengeteg kárt tud okozni. Képesek ni egy lábbal, mint a tehenek. Fontos, hogy elkerüljük az olyan szituációkat, amikor a ló azt érezheti, hogy így kell védenie magát. Legyünk elővigyázatosak az istállóban és lóháton is, soha ne sodorjuk magunkat veszélybe-mindig figyeljük a ló testbeszédét, és tartózkodjunk a hatókörén kívül.

1934.jpg

Harapás

Általában a lovak csak csipkednek. Ha mégis harapnak, ez lehet egyszerűen rossz beidegződés, melyet nem javítottak ki, de ijedség vagy önvédelmi szándék is állhat mögötte. A harapó ló soha nem kellemes, ezért megfelelő lépéseket kell tenni azért, hogy leszoktassuk róla.

Azonban egy ló fájdalom miatt is haraphat. Ha akkor próbál harapni, amikor a nyeregben ülünk, esetleg csak azt kívánja jelezni, hogy fájdalmat vagy kellemetlenséget érez a hátán. Problémák adódhatnak a rosszul föltett nyereggel, amely bánthatja a ló izmait, vagy a hevederrel, amely szoríthatja az állatot, ha nagyon mevan húzva.

A farok csapkodása

A farok suhogtatása szintén olyan jel, amely arra utal, hogy ló dühös vagy ideges, és akár rúgás vagy bakugrás előrejelzője is lehet.

Fülek

22054.jpg

A lovak fülükkel sokféle mozdulatot képesek produkálni, ezzel az érzékszervvel mérik fel folyamatosan, mi zajlik környezetükben. A fülek állásából a lovas vagy a lovász jól ki tudjakövetkeztetni a ló figyelmének irányát, és az állat hangulatát is. Az előre álló vagy hegyezett fül azt jelenti, hogy a ló koncentrál valamire, kíváncsi, éber vagy meglepett. A hátracsapott fül pedig ijettség, düh vagy agresszió jelzése lehet.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 6
Heti: 16
Havi: 38
Össz.: 64 662

Látogatottság növelés
Oldal: A lovak nyelve
A lovaglás lapja - © 2008 - 2024 - lovasok-klub.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »